Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzése

2008.06.10

     A 19. század első fele a magyar reformkor időszaka. A hosszú Habsburg-elnyomás után 1825-től kezdve megindulhatott a parlamenti élet, a kor politikusai, gondolkodói addig még soha nem látott módon vetették bele magukat a küzdelembe. Az ebben az időszakban született irodalmi alkotásoknak is a nemzeti összefogás, a művelődés fejlesztése vált egyik fő témájává.

    A 19. század első felében, Európában a romantikus stílus az uralkodó művészeti irányzat. A romantika kedveli a szélsőségeket, a szembeállítást, a szenvedélyes, túlzó előadást, a látványos eszközöket. (Az elemzendő két alkotásban is szinte egymásra torlódnak a színesebbnél színesebb költői képek, jelzős szerkezetek, a mozgalmasságot sugalló igék.)

      A korszak két legismertebb és legnagyobb hatású költője, gondolkodója Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály. Kölcsey kicsit korábbi időszakban élt és alkotott, művészetét eleinte főleg a klasszikus formák határozták meg, bár a költői képek között sok romantikus is van, később azonban már a romantika jellemezte alkotásait. Vörösmarty művészete már a magyar romantika időszakára esik. Műveik közül a Himnusz és a Szózat az óta is nemzeti jelképek.

       A két mű keletkezése közt 13 év különbség van, s a jövőképben mutatkozó ellentétek ellenére a tartalmi és szerkezeti hasonlóságok teszik lehetővé együttes vizsgálatukat.

      Mindkét versösszegző mű, amely a történelmi múlt, a jelen és a jövő képeivel próbálja a magyarságot tettekre buzdítani. Kölcsey mondanivalóját középkori protestáns prédikátorként fogalmazza meg, erre az alcím: "A magyar nép zivataros századaiból" is utal. A prédikátor szerepéből adódik az Istenhez szóló imádság formája és a himnikus szárnyalás. A mű 1823. január 22-én (a magyar kultúra napja), a reformkort megelőző időkben keletkezett. Az ország helyzete katasztrofális. Magyarország a Habsburg birodalom része, a császár abszolutikus módon uralkodik, az országgyűlést évtizedek óta nem hívták össze. Kölcsey úgy látja, hogy Isten (illetve valamely felsőbb hatalom) segítségére van szükség ahhoz, hogy az ország a végső pusztulást elkerülje. Vörösmarty ezzel szemben szónoki beszédben mutatja be gondolatait: a múlt és a jelen képei után logikus érveléssel vázolja fel a jövő lehetséges útjait. Az alkotás 1836-ban íródott. Kölcseyvel ellentétben ekkor neki egységes magyar képe van. Az alkotás ezért az egész nemzethez szól úgy, hogy az egyes szám 2. személy használatával közvetlen, bensőséges kapcsolatot létesít az olvasóval. Bárki olvassa a művet, mindig megszólítottnak érzi magát.

      Mindkét költemény műfaja óda. Formai szempontból a Himnusz imádság, könyörgés, a Szózat romantikus képeket használó szónoki beszéd. (Az óda olyan lírai költemény, amely magasztos eszméket, filozofikus témát énekel meg fenséges, néha patetikus esztétikai minőségben. A himnusz legtágabb értelemben az óda szinonimája. Szárnyaló lendületű, nagy ívű lírai költemény, amelyet valamely eszme, elvont fogalom, természeti jelenség, személy, nemzet, ország, stb. magasztalására írtak. (...) A NEMZET DALA értelmében főképp a 18-19. században születtek himnuszok.)

        Szerkezetileg mindkettő keretes költemény, bár a keret visszatérése egy kissé más szövegű. A prédikátor Istenhez fohászkodik, az első versszakban felszólítja , az utolsóban már csak könyörög hozzá ("szánd meg..."). Az első szakasz erélyesebb, bátrabb hangnemét a kezdő megszólítás is jelzi. idézet (1. vrsz.) A kérést meg is indokolja: A múltban szenvedtünk már annyit, hogy az talán a jövőben elkövetett bűnökért is elégtételt jelent. A költő felsorolást (jó kedv, bőség), ellentéteket (védő kar - ellenség; balsors - víg esztendő) használ.

        A Szózat a hallgatókhoz, a nemességhez intézett felszólítással kezdődik. idézet (1. vrsz) Hazaszeretetre buzdít, s ezt ellentétekben, metaforák és metonímiák segítségével indokolja. A hazát az emberi élet két végső pontjához, a bölcsőhöz és a sírhoz hasonlítja (metonimikus kép, ugyanakkor ellentét), itt élünk, bármit hoz is a sors. Ebben a szakaszban is ellentétes képek találhatók (áldjon-verjen; élned-halnod).

        A kereten belül a múlt dicső ill. szörnyű eseményei, a jelen állapota és egyfajta jövőkép található. A Himnusz hat belső versszakából kettő foglalkozik a gazdag, dicső országgal, s kétszer annyi, négy írja le a pusztulást. A honfoglaló, honalapító harcok, a gazdasági virágzás és Mátyás harcai jelennek meg a 2. és 3. szakasz képeiben. idézet (2., 3.) Ez a nép Istentől a legjobbakat kapta. Kölcsey ezt romantikus költői képek sorozatával mutatja be:

"Őseinket felhozád

merre zúgnak habjai

Értünk kunság mezein

Tokaj szőlővesszein"

Az ország hős fejedelmei, királyai mindent megtettek hazájukért és népükért.

"Árpád hős magzatjai

nyögte Mátyás bús hadát"

     A "szent bérc" Magyarország metonímiája, ugyanígy "Bendegúznak vére" a magyarságot jelenti. A harmadik szakaszban a kenyér és a bor valamiféle szertartást jelképez az "ért kalász" és a "Tokaj szőlővesszein" képekben. Ez utóbbi metonímia is egyben.

      A következő szakaszban a "Hajh" sóhajtás után fordulat következik be: a   magyarság bűnei miatt Isten haragját vonta magára, a tatár és török támadások az Úr büntetései. (4. vrsz.) Romantikus képekben mutatja be Kölcsey a pusztulást, az 5. strófában a "hányszor" kétszeri ismétlése, az anaforás szerkezet a szörnyű pusztítás ("csonthalom") és a belső viszály miatti fájdalmat érzékelteti. Ellentétes képekkel (bérc-völgy), túlzásokkal (vérözön, lángtenger) és egy paradoxonnal ("nem lelé honját a hazában") írja le a magyarság szörnyű helyzetét. (5., 6.) A 2. és 3. szakasznak az 5. és 6. felel meg képeiben: "szent bérc-bércére hág"; zúgó habok-vérözön; török sánc-csonthalom. A hetedik szakasz a reménytelen, kilátástalan jövőt ellentétes képekben (vár-kőhalom; kedv, öröm-halálhörgés, siralom; szabadság-rabság) mutatja be. (7. vrsz.) A nyolcadik strófában visszatér a keret, megismétlődik a könyörgés. Nem látunk reményt sehol, a vers nagyon pesszimista jövőképet tár elénk.

      A Szózat is a múlt leírását tartalmazza a keret után, s hasonlóan a Himnuszhoz, a dicsőséget a honfoglalás képeiben, Árpád és Hunyadi alakjaiban mutatja be. (3., 4. vrsz) Az "ezredév" metonimikus képével nagyítja fel a dicsőséget, a szabadság elérését pedig a "rabiga" összetörésének metaforája jelenti. A múlt pusztulásával csak egy versszak foglalkozik, az "itten" régies kifejezés a nyomaték eszköze. (5. vrsz.)

      A 6. szakaszban Vörösmarty már a jelent mutatja be: a magyarság a hosszú küzdelem után és az "ezredévi szenvedés" jogán méltó helyet találhat a világon. (6. vrsz.) Anaforás szerkezettel, romantikus képekkel, felsorolással, halmozással (ész, erő, szent akarat) indokolja a világ elismerését. A 10. versszaktól kezdve kétféle jövőképet vázol fel. (10. 11. 12. vrsz.)  Ha a szenvedés és hősi küzdelem megfelelő volt, és a "buzgó imádság" meghallgatásra talál, akkor jobb kor köszönt ránk, ha viszont mégsem volt elegendő az erőfeszítés, akkor a "nagyszerű halál" lesz a sorsunk. Vörösmarty romantikus képben mutatja be nemzethalál vízióját. A Szózat nemzethalála azonban nem a lassú elkorcsosodásnak, az erkölcsi süllyedésnek szégyenletes utolsó stációja (mint Kölcsey vagy Berzsenyi Műveiben), hanem a korábbi versszakokban felidézett múlt történelmi tapasztalataival összhangban a kiszámíthatatlan, igazságtalan végzettel szembenálló, a jövőért áldozatokat is vállaló nemzet tragikus, de egyben elismerést is kiváltó elbukása. Az óda végén visszatér a keret. (utolsó vrsz.) A korábbi kérés, felszólítás nyomatékos paranccsá erősödik. Ismételten hűségre szólítja fel a magyarságot az alkotó.

        Formai, verstani szempontból a Himnuszra egyszerű, dísztelen keresztrím és trochaikus lejtés jellemző, ami alátámasztja a pesszimista, borúlátó hangulatot, míg a Szózat jambikus, a chevy chase versformát követi, és fél rímek találhatók benne.

       Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály erőfeszítései végeredményben sikerrel jártak, a buzdítás és a rettenetes jövővel való fenyegetés nem volt hiábavaló, az ország megindult a fejlődés útján, még ha komoly áldozatok árán is. A nemzeti összefogás 1848-ra valósult meg, s a forradalomban csúcsosodott ki. Az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített Himnusz, és az Egressy Béni által megzenésített Szózat méltán váltak nemzeti himnusszá, ezzel is tisztelgünk a reformkor és a két nagy művész előtt.

 
 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook



Archívum

Naptár
<< Szeptember / 2014 >>

Statisztika

Online: 4
Összes: 620418
Hónap: 5192
Nap: 218