Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A Gergely- féle reformmozgalom és következményei

2008.11.06

II. Sándor halálakor az egyház bizonyos mértékben kiemelkedet hanyatlásának mélypontjáról és elindult a belső reformok útján. 1073-ban a római nép viharos követelésére Hildebrandot választották meg pápának, aki a VII. Gergely nevet vette föl. VII. Gergely (1073-1085) egyénisége, eszmei, céljai: Misztikus adottságú, mélyen vallásos, igen élesen látó, sokszor azonban kemény, sőt kíméletlen természetű, rendkívüli egyéniség volt, aki hatalmas tetterővel dolgozott az egyházi állapotok megjavításán. Kormányzati elképzeléseit és célkitűzéseit a cluny reformmozgalom törekvéseiből, az egyház hagyományaiból, és közvetve Szent Ágoston „Dei civitate Dei” munkájából merítette. Ebből azt a halatlan következtetést vonta le, hogy pápai hatalmánál fogva joga van megállapítani: ki áll Isten és ki a Sátán szolgálatában, továbbá joga van a méltatlan uralkodót hatalmától megfosztani, alattvalóit, pedig a hűségeskü alól feloldani. Az egyház belő megreformálása: Az 1074 és 1075-i zsinatokon megújította I. Miklós és IX. Leó reformrendeleteit. Számára a házasság összeegyeztethetetlen a papi hivatással. Ebben az értelemben döntött a X. Egyetemes, II. Lateráni Zsinat 1139-ben. A laikus invesztitúra megszűntetése volt Gergely második fő célja. Az egyház bajainak legfőbb okát a reformpápa abban látta, hogy az egyház a laikusok uralma alatt áll és ezek töltik be a magasabb egyházi tisztségeket. Az invesztitúra eltörlésével az egyház világi hatalmától való függőséget akarta megszüntetni. Az uralkodó méltatlanoknak, sőt nem egyszer a többet fizetőnek juttattak püspöki méltóságot. Az invesztitúraharc és folytatása Gergely haláláig: Mikor IV. Henrik (1056-1106) a német fejedelmek segítségével legyőzte a szászokat, az invesztitúráról lemondó ígéretével nem törődve a püspöki széket a régi módon töltötte be. A pápa 1075-ben figyelmeztette a királyt, hajlandó volt a tárgyalásokra, de megfenyegette, hogy engedetlenség esetén kiközösíti és leteszi a trónról. Henrik a legerőteljesebb ellenállást fejtette ki. Ösztönzésre a wormsi zsinaton (1076-ban) a német püspökök Gergely letételét mondták ki. A pápa válaszul az 1076- os böjt zsinaton kiközösítette Henriket, és alattvalóit oldotta hűségesküik alól, hogy így próbálja Henriket meghódolásra kényszeríteni. A király politikai meggondolásokból, az Alpokon át vezeklőruhában, csekély kísérettel Canossába a pápa elé járult, ahol a kapuk előtt 3 napig várt bebocsátásra. 1077. január 28-án a pápa feloldozta Henriket. Rudolf halála után a harc színhelyét Henrik Itáliába tette át, ahol az Angyalvár kivételével Rómát sikerült elfoglalnia ellenpápája III. Kelemen, pedig 1084 húsvétján császárrá koronázta. A középkor legerőteljesebb pápáját V. Pál 1606-ban a szentek sorába iktatta. 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.