Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Házidolgozat

2008.02.10

III/1, Írja le saját táplálkozási szokásait, és írja le azt is, hogy van-e olyan, amin szeretne változtatni, és miért gondolná ezt helyesnek.

 

Egy egészséges átlag embernek naponta ötszöri étkezésre volna szüksége. Mi csak három szőri étkezést tartjuk meg. Ez az én étrendemre is igaz.

A három szőri étkezésbe tartozik a reggeli ekkor általában felvágott, szalámi, tej, konzervek, tojás, szalonna, oldalas toros káposzta, nyáron a felvágottak mellé paprika, paradicsom, hagymát is szoktam fogyasztani. Sajnos gyümölcsöket nem szoktam enni. Nagyon ritka, hogy ha egy narancsot megeszek. A zöldségeket általában magunknak termeljük, és vegyszertől mentesen kerül az asztalra. Az ebéd két fogásból áll egy leves ez néha bolti leves, amit csak meg kell főzni. De van, amikor mi magunk főzzünk. Ekkor általában borsó leves, gulyásleves, Zöldbab leves, Hús leves, másodiknak tésztaféléket ilyen, pl. mákos, grízes, diós, vagy főzelékféléket is fogyasztok. Néha hasábburgonyát is szoktunk sütni disznóhússal, vagy csirke szárnyat, és ritkán halat. Húsos ételekhez néha eszünk uborkasalátát is.  De második fogásnál szoktunk még egész csirkét is sütni. A vacsora a reggelihez hasonló az étrend. A vacsora után a film közben sózott földimogyorót vagy sós pálcikát szoktam fogyasztani. Néha süteményt is eszek. A folyadékoknál csak teát vagy rostos gyümölcslevet néha kólát szoktam fogyasztani. Amin változtatni szeretnék, az hogy hozzá szokatom magamat a gyümölcsök fogyasztásához és a salátákhoz. És tévénézés közben nem ennék sósmogyorót, illetve sós pálcikát. A gyümölcsök fogyasztása azért volna szükséges, mert sok vitamint ásványsótartalmaznak és segíti az emésztést. A tűzőt sósmogyoró és sóspálcika mert ezek fogyasztása a felelősek a magas vérnyomásért és a cukorbetegségért. És azon szeretnék még változtatni, hogy nem eszek túlsók konzervet. Mert ezekbe sok a tartósítószer. És a fő étkezésnél több halat fogyasztani, mert ez tele van fehérjékkel és nincs benne koleszterin.

 

III/2, A tüdő szerepe, felépítése, működése.

 

A oxigént vesz fel és szén-dioxidot ad le. A tüdő látja el a sejteket friss oxigénnel. És az ő segítségével jutatja ki a szén-dioxidot a szervezetből a külvilágba.

A tüdő (latinul pulmo) a mellüregben helyezkedik el. A mellkast hátulról a gerincoszlop, oldalról a bordák, elölről a szegycsont határolja. Ha a mellkas alul a rekeszizommal le van zárva mellüregről, beszélünk. A mellüregben találjuk a tüdőt és a szívet. A mellüreget belülről savós hártya béleli, ez a mellhártya falai lemeze; a tüdőt kívülről is savós hártya borítja, ez a mellhártya zsigeri lemeze. A két hártya között savós folyadék van. A tüdő a rekeszizom felé lapos, kissé a hasüreg felől boltozatos, felfelé csúcsos szerv. Jobb oldali része három lebenyből áll, bal oldali része kettőből, mert a szív a közepétől kissé balra tolódva jelentős helyet foglal el. A légcső a tüdőbe érve a két tüdő félnek megfelelően két főhörgőre ágazik el, azok, pedig a lebenyeknek megfelelően hörgőkre. A hörgők falát gyűrű alakú porcok merevítik. A hörgők hörgőcskére ágaznak tovább, azok végén, pedig szőlőfürtszerűen léghólyagocskákat találunk. A léghólyagocskák felülete óriási, körülbelül 150m2 .  A hörgőcskék fal a kötőszövetből és simaizomból áll, a léghólyagocskák fala, pedig váltakozva egyrétegű lap-és köbhámból, amelyet hajszálerek hálózata fon körül. A léghólyagocskák és a hajszálerek hámján keresztül passzív transzporttal, a koncentrációkülönbségnek megfelelően megy végbe a gázcsere. A tüdő kötőszövete rugalmas rostokat is tartalmaz, így a kilégzést a tüdőfal rugalmassága is támogatja. A léghólyagocskák belseje egy tüdő által termelt felületaktív anyaggal van bevonva, amely megakadályozza, hogy kilégzéskor a léghólyagocskák fala összetapadjon. (Ez az anyag csak a magzati élet utolsó időszakában kezd termelődni, ezért kell a még nagyon éretlen koraszülötteket oxigénsátorban tartani). A légcsere szempontjából döntő a mellüreg térfogatának növekedése. A szegycsont, a bordák, és a gerincoszlop által alkotott mellkast alulról a rekeszizom határolja. A rekeszizommal lezárt mellkas nevezzük mellüregnek. Belégzéskor a rekeszizom megfeszül és a hasüreg felé, mozdul el, valamint a bordaközi izmok is megfeszülnek, és a mellkast megemelik. A mellüregtérfogatának növekedésével a tüdő is tágul. Minthogy a térfogat-növekedése miatt a tüdőben csökken a levegő nyomása, a külső légnyomás viszont az eredeti értéket mutatja, a nagyobb külső légnyomás benyomja a levegőt a tüdőbe. A rekeszizom (latinul diaphragma) kupola alakú, az alsó bordákon rögzül, és a mellüregbe bedomborodik. Közepe kötőszövetes lemez, a szélét alkotják körben a viszonylag rövid harántcsíkolt izmok. Amikor az izmok összehúzódnak, a kötőszövetes lemezt a hasüreg felé húzzák le. A bordák hátulról lelőre lejtő, ferde állásúak. A bordaközi izmok kapcsolják a bordákat egymáshoz és fenti a függesztő övhöz. Amikor a bordaközi izmok összehúzódnak, a bordák vízszinteshez közeli helyzetbe emelkednek, a mellkas és így a mellüreg térfogat nő. A rekeszizom mozgása miatt kialakuló légző mozgást hasi légzésnek nevezzük, a bordaközi izmok működésének eredményeként létrejövő mozgást, pedig mellkasi légzésnek nevezzük. A normális légzés mindkét elemet tartalmazza. Erőltetett ki-és belégzéskor a légzési segédizmok is működnek: belégzésekor a nyak és a váll izmai a kulcscsont feljebb emelik, kilégzéskor a hasizmok a belek közvetítésével feljebb nyomják a rekeszizmot. A mellüreg térfogatának növekedését passzívan követi a tüdő tágulása. Ennek az oka, hogy a mellhártya falai, és zsigerei lemeze közötti savós folyadék nem tud tágulni, a két lemez úgy össze van tapadva, mint két vizes üveglap. Felvetődik az emberben az a kérdés, hogy ha a tüdőnek úgyis követnie kell a mellkasfal mozgását, akkor miért nincsenek összenőve? A válasz nagyon logikus, ha elképzeljük a mellkasfalához nőtt tüdőt, például oldalra hajlás közben. Ekkor az egyik tüdő fél azért nem tudna normálisan működni, mert össze lenne nyomva, a másik meg éppen ki lenne tágítva. Vagyis a mellhártya két lemez közötti savós folyadék nemcsak összetapasztja a tüdőt a mellkasfallal, hanem ugyanakkor a szabad mozgást is lehetővé teszi. A tüdő a mellüregben normális körülmények között is mindig egy kicsit feszített állapotban van, ezért a tüdő sérülései legtöbbször továbbrepednek (mint ahogyan a feszes harisnyán felszalad a szem). Ha a mellhártya két lemeze közé levegő kerül, az érintett tüdő fél azonnal összeesik. (A két tüdő fél mellhártyarendszere egymástól független.) Érdekes a légzés alatti nyomásviszonyok grafikus ábrázolása A felső görbe azt mutatja, hogy a belégzés kezdetén a tüdőben a légköri nyomásnál kisebb nyomás van, majd a belégzés végére a két nyomás kiegyenlítődik. Kilégzéskor fordított a helyzet. Az alsó görbe a mellhártya két lemeze közti nyomás értékét mutatja be-és kilégzés idején. A mellhártya lemezei közötti nyomás mindvégig kisebb a légköri nyomásnál.

                               

III/3, Hogyan áramolnak az anyagok a hajszálerek és a szövetek sejtek közötti folyadéka között? Mely anyagok áramolnak, és mely erők mozgatják azokat?

 

A hajszálerek zárt csőrendszerben keringő vér még csak a sejtek közelében van. A hajszálér vérből a tápanyagoknak még ki kell lépniük a szövetek sejt közötti folyadékában. Az érfal félig áteresztő hártyaként működik, rajta keresztül a hajszálér artériás részében uralkodó vérnyomás nyomja ki a vizet, és a vízben oldott sókat, tápanyagokat. A kiáramló víz miatt a vérnyomás egyre csökken. A vérplazma fehérjéi nem tudnak, nem tudnak kilépni az ér falán keresztül. A hajszálér belsejében tehát a víztartalom csökken, de a fehérjetartalom állandó, így a vér töménysége (ozmotikus szívóereje) egyre nagyobb. A csökkenő vérnyomás vizet kifelé préselő erejét kezdi felülmúlni az ozmotikus szívóerő, ezért a szövetek sejt közötti folyadéka kezd az érbe visszaáramlani. A hajszálér vénás szakasza ott kezdődik, ahol a sejt közötti folyadék már az érbe befelé áramlik. A vér a sejtek között az anyagok cseréje a hajszálerek mentén megy végbe. A hajszálerek azután egyre vastagabb erekbe, a gyűjtőerekbe vagy vénákba szedődnek össze, majd egy vagy néhány véna belép a szívbe, hogy az által szállított vér az artérián nagyobb nyomással újra kiléphessen. A szív által létrehozott nyomás keringteti a vért az egész rendszerben. Anyagok cseréje négy helyen van szükség: az összes szövet sejtjeinél, a tápcsatorna felszívó felületén, a tüdő léghólyagocskáiban, valamint a vesében. A tápanyagok és a bomlástermékek jól raktározhatók a szervezetben, ezért a tápcsatornában és a vesében elegendő a szöveteket ellátó keringés esetleg kicsit módosított, szétágazóbb változata. A légzési gázokkal azonban más a helyzet! Légzési gázok nélkül a szervezet percek alatt működésképtelen, ezért a keringésben is különös helyet kapott a tüdő: egy teljes külön keringési kör áll a gázcsere szolgálatában. Az ember vérkeringése két vérkörből áll, az egyik keringési kör, az úgynevezett nagyvérkör a szív szövetek (táplálkozás és kiválasztás is) szív útvonallal írható le, a másik keringési körre, a kisvérkörre a szív tüdő szív irányjellemző. A két körben azonban ugyanannak a vérnek kell keringnie, hiszen ha két független kör lenne, akkor a szövetek nem kapnának oxigént! A két kör végül is nyolcas alakban kapcsolódik, tehát a vér útja: szív szövetek szív tüdő szív szövetek stb. A vér megfelelő irányú áramlásáról billentyűk gondoskodnak.

 

III/4, Az szív szerepe, felépítése, működése.

 

A szív az emberi vérnek a keringtetésében játszik szerepet. A szív a vért pumpálással keringteti a zárt csőrendszerben.

       A szív (cor) a mellüregben, a tüdők között, a középvonaltól kissé balra, a mellhártyák által határolt gátüregben helyezkedik el. Jobb oldalán fekszik, csúcsa balra mutat. Kívülről a szívburok (pericardium) borítja. Külső felszínén látható a pitvarok és a kamrák határa és a szívet tápláló koszorúerek érhálózata. A szív hosszmetszetén négy üreg tűnik elő: a jobb pitvar és kamra, valamint a bal pitvar és a kamra. A pitvarok fala viszonylag vékonyabb, a kamráké vastagabb. A legvastagabb falú a bal kamra. Belülről a szívet a szívbelhártya borítja. A pitvarok és a kamrák között vitorlás billentyűk vannak. Ezek a szívbelhártya kettőzetei, amelyeket rugalmatlan ínhurok rögzítenek a kamra falához. A vitorlás billentyűk az egyik oldal irányába rögzített csapóajtóként működnek. A pitvar összehúzódásakor a nagyobb nyomású vér a vitorlás billentyűket a kamra felé megnyitva beáramlik a kamrába. Amikor a kamra húzódik össze, akkor a vér a vitorlás billentyűt a pitvar irányába nyomja, de az ínhúrok csak addig engedik a billentyűket, amíg a két oldal éppen találkozik, és elzárja a vér útját. A billentyűk és az ínhurok tehát teljesen passzívan vesznek részt a folyamatban. Ahol az ínhúrok a kamra falához kapcsolódnak, ott a kamrafal izomzata kissé kihúzódik, ezt szemölcsizomnak nevezzük. A kamrából a vér az artérián keresztül távozik. A kamra és az artéria találkozásánál úgynevezett zsebes vagy félhold alakú billentyűket találunk. A zsebek felfelé nyitottak, és amikor a vér kezdene a kamra felé visszaáramlani, akkor a zsebek megtelnek vérrel, és elzárják az eret. Három zsebes billentyű alkot egy záró készüléket az érben. A billentyűk becsapódásának jellegzetes hangja van: „buu-tup” hangja ként írják le. A „buu” tompa, mély hang a kamra összehúzódásakor, illetve a vitorlás billentyű becsapódásakor hallható; a „tup” rövidebb, magasabb hang amelyet a zsebes billentyűk becsapódása, és a nagy erek falának rezgése kelti. A szív falának mikroszkópi képén hám – kötőszövet – szívizom – kötőszövet – hám tagozódását látunk. A szív működésének lényege az összehúzódás, amellyel nyomáskülönbséget állít elő a szív belépő vénák és a kilépő artériák között. A összehúzódás ingerét a szív önálló ingerkeltő és ingerületvezető rendszere biztosítja. A jobb pitvar falába találjuk a szinuszcsomót. Ez egy módosult izomcsomó, amelyen szabályos időközönként akciós potenciál alakul ki, és ezzel a szomszédos sejteket is ingerli így rajtuk is akciós potenciált, majd összehúzódást vált ki. Az összehúzódási hullám a pitvar falában sejtről sejtre terjed, és így viszonylag lassú összehúzódást hoz létre. Amikor az összehúzódási hullám eléri a pitvarkamrai csomót, akkor az ingerület idegsejtekre tevődik át, és (a His-kötegen, a Tawara-szárakon és a Purkinje-rostokon keresztül) nagyon gyorsan, szinte egyszerre éri el a kamra összes izomsejtjét. Ezért a kamrák gyorsan, egyszerre, és így viszonylag nagy erővel húzódnak össze. A szívműködéssel járó elektromos jelenségeket elektrokardiográfiával (EKG) lehet megfigyelni. A gép a feszültségváltozást ábrázolja az idő függvényében, ez az elektrokardiogram. Az emberi szív átlagosan 72-szer húzódik össze percenként, és egy összehúzódással a bal kamra 70 ml vért lök ki. A keringési perctérfogat tehát körülbelül 5 liter. Mind a percenkénti összehúzódások száma (pulzusszám), mind az egy összehúzódással kilökött vér mennyisége terhelés hatására jelentősen megnőhet, nyugalomban, pedig ennél kisebb is lehet. Az összehúzódás és elernyedés váltakozásából arra következtethetnénk, hogy az erekben a vér szakaszosan áramlik. Egy seb vérzésekor azonban azt figyelhetjük meg, hogy a vér áramlása folyamatos. Ennek az a magyarázata, hogy az artéria kezdeti szakasza tágulékony és rugalmas, és a kamra összehúzódásakor kilökött nagyobb vérmennyiség egy részt kitágulva tárolja majd a kamra elernyedésekor az érfal rugalmas összehúzódásával, lassan nyomja tovább. A kamra által létrehozott vérnyomás körülbelül 16/10KPa (120/70Hgmm). A vér a szív bal kamrájából a legnagyobb verőéren keresztül a testben áramlik, onnan a jobb pitvarba jut vissza, ahonnan a jobb kamrán keresztül a tüdőartérián át a tüdőbe megy. A tüdőből a négy tüdővénán át a bal pitvarban kerül a vér. A szív bal felében oxigén dús vér áramlik, jobb felében, pedig szén-dioxidban dús. Az aortán, vagyis a testbe menő artérián át oxigén dús vér folyik, a tüdőartérián, vagyis a tüdőbe menő artérián keresztül, pedig szén-dioxidban dús vér. A testből jövő vénán szén-dioxid-dús vér érintkezik a szívbe, a tüdővénákon át oxigén dús vér.

Az emberi élethez a szív nélkülözhetetlen, mert ha ez nem volna, akkor a vér e nélkül nem volna képes keringeni az emberi testben. Ezért a szív az emberi élethez nélkülözhetetlen.

 

III/5, Írjon egyoldalas dolgozatot, amelynek címe: A normális vizeletjellemző, a vizelet összetételét megváltoztató tényezők, vizeletvizsgálat jelentősége.

 

A vérből a vizet a vese állítja elő. A vér vizet, ásványi sókat, cukrot (glükózt), aminosavakat, bomlástermékeket, fehérjéket és sejtes elemeket tartalmaz. A vizeletben víz, ásványi sók és bomlástermékek vannak. A táplálékkal felvett ásványi sók aránya legtöbbször nem egyezik meg a szervezetben szükséges aránnyal, ezért a sók egy részét vissza kell tartani, más részt, pedig ki kell üríteni, a bomlástermékeket, pedig lehetőleg maradék nélkül el kell távolítani. A vér alkotórészei közül a legnagyobb méretű részeket nem kell kiüríteni, ezért egy mechanikus szűrés egyes anyagok, kiürülését eleve megakadályozza. Az élőlények sejthártyája féligáteresztő sajátságú, vagyis éppen alkalmas ilyen szűrőnek. A féligáteresztő hártya a vérsejtes elemeit és a fehérjéket nem engedi át, viszont a glükóz némelyik aminosav, a bomlástermékek, a sók és a víz átszűrődik rajta. A vizelet napi mennyisége körülbelül másfél liter. Összetétele függ folyadékfelvétel és az izzadás mértékétől, a táplálék sótartalmától és a fehérjetartalmától. A sókat csak bizonyos vízmennyiséggel együtt tudjuk kiválasztani. A fehérjék bomlásterméke a vizeletből ammónia formájában szabadul fel, ez okozza a vizelet jellegzetes szagát. Nagy mennyiségű glükóz felszívódása után a vércukortartalma olyan nagy, hogy a cukor a csőrendszerben nem tud teljesen visszaszívódni, így a vizeletben is megjelenik. A cukorbetegek vérének cukorkoncentrációja nem csak röviddel a táplálkozás után, hanem állandóan nagy, ezért vizeletük állandóan cukrot tartalmaz (ez a cukorbetegek egyik feltűnő jele!) A bélből a vérbe felszívódó, majd onnan a vesével kiválasztódó sárga epefesték adja a vizelet színét. Minthogy a vizelet a vérből képződik, a vér bizonyos jellemzőire a vizeletből is következtetni lehet, ezért sokszor nincs is szükség vérvételre, hanem a vizeletvizsgálat is elegendő. A vizeletből a kiválasztás szervrendszerének állapotára is lehet következtetni: a vizeletben megjelenő fehérje a vese hibás szűrő működését jelzi, a fehérvérsejtek a kiválasztó szerv gyulladását mutatják, a vizeletben található vér, pedig a vese vagy a kivezető rendszer belső hámborításának a sérülésére utal.  

 

IV/1, A fogamzásgátlás lehetőségei.

 

Tökéletes fogamzásgátló módszer jelenleg nincs, ezért sokféle lehetőség van, és ezek közül minden élethelyzetben a lehető legkedvezőbbet kell kiválasztani. A mechanikus fogamzásgátló módszerek, közé tartozik a gumióvszer (koton vagy kondom) és a pesszárium. A gumióvszer egy vékony gumihártya, amelyet a merev hímvesszőre kell felhúzni. Használatának semmiféle káros mellékhatása nincs, a használati utasítást betartása mellett 100%-ig biztos fogamzásgátló, és a nemi betegségek ellen is elég hatékony védelmet nyújt. Egyedüli hátránya, hogy a közösülés közben kell alkalmazni, és hogy a fiú idegenkedik tőle. A pesszárium egy acélgyűrűvel merevített szélű gumi félgömb, amelyet közösülés előtt a hüvelybe kell felhelyezni úgy, hogy a perem szorosan a hüvely falához simuljon, a gumi pedig eltakarja a méhszájat. Hátránya, hogy csak körülbelül 85%-os biztonságot ad, és hogy a szükséges méretet a nőgyógyásznak kell megállapítania. Kémiai hatáson alapszik az a védekezési mód, amelynek során a hüvelyben különféle hímivarsejtet pusztító hatású zselét, habot vagy golyót juttatnak. E fogamzásgátló divatja fel fellángol, de használata nem gusztusos és nem is biztonságos.  A pesszárium hatásfoka viszont növelhető, ha felhelyezés előtt a belső felületét ilyen szerrel bekenjük. A tablettás fogamzásgátló módszerek nagyon elterjedt, pedig különösen fiatal-és időskorban kifejezetten kerülendő. Óriási előnye, hogy nem együttlét közben kell alkalmazni, nem illúzióromboló, és legtöbbje 99,99%-os biztonságú. Komoly hátránya viszont az, hogy beleavatkozik a női szervezet hormonegyensúlyába, valamint az, hogy a máj méregtelenítő működését éveken át nap, mint nap igénybe veszi. A fogamzásgátló tablettáknak többféle típusa ismert: vannak úgynevezett esemény utáni tabletták.  Az ovuláció gátlók szájon át viszonylag nagy mennyiségben olyan hormonhoz hasonló kémiai anyagokat juttatnak a vérbe, amelyek a petefészek saját hormontermelését és a petesejt érését is meggátolják. Az ebbe a csoportba tartozó tablettákat 21 napon át kell szedni, majd 7 napszedési szünetet kell tartani. Minthogy a hormonális hatás a ciklus során nem jön létre a maga természetességében, a méh nyálkahártyája nem is vastagszik meg, mint rendesen, a menstruáció emiatt gyenge és rövid ideig tart, csak az úgynevezett megvonásos vérzés jelentkezik a szedési szünet kezdete után 1-2 nappal. Az ovuláció gátlónak egy-két és háromfázisú típusa is van. A többfázisú tabletta azt jelenti, hogy a 21 napon át nem ugyanolyan tablettát kell szedni, hanem meghatározott sorrendben meghatározott összetételűt. Így a hormontartalom kicsit csökkenthető. A méhnyak nyákcsapjára ható fogamzásgátló tablettát állandóan kell szedni. Bár hormont tartalmaz, nem a petefészek működésére hat, így szoptatás idején is szedhető. Biztonságossága furcsa, egyes nők számára nagyon biztonságos, mások számára viszont alig nyújt védelmet a terhesség ellen. Ennek magyarázata hatásmechanizmusában kereshető: a méhnyak nyakcsapjának nyakját teszi a hímivarsejtek számára átjárhatatlanná. Ha azonban a közösülés közben a nyákcsap kitolódik méhnyakból, a hatás természetesen elmarad. Az úgynevezett esemény utáni tablettákból egy ciklus alatt legfeljebb 4 darabot szabad bevenni. Látszólag ez a tabletta igen előnyös, mivel úgy tűnhet, hogy kevésbé zavarja a hormonrendszert, illetve kisebb mértékben terheli a májat, de ez valójában nem így van! A 4 tabletta ugyanis több hormont tartalmaz, mint az ovuláció gátlók 21 napi adagja! Ebből következően nagyon biztonságos, de hirtelen erőteljes hormonális változást okoz, aminek szabálytalan ciklus és érzelmi labilitás lehet a következménye. Ez a tabletta a váratlan eseményekre és a gumióvszer elszakadásának esetére készült, nem rendszeres használatra! Ismert még a naptármódszer vagy a számolásos módszer. Ennek lényege az időszakos önmegtartóztatás. A megtermékenyülés ugyanis ovulációt követő első napon a legvalószínűbb. Minthogy a hímivarsejtek a női ivarutakban körülbelül két napig életképesek, akkor a legvalószínűbb a terhesség létrejötte, ha a hímivarsejtek az ovuláció előtti két napban vagy az ovuláció utáni napon jutnak be a hüvelybe. Ehhez a biztonság kedvéért +2 napot szoktak hozzászámítani. Így, ha valakinek feltehetően a 14 napon van az ovulációja, akkor a menstruáció elmúlta után a 10 napig és a 16 naptól a következő menstruációig kis valószínűséggel esik teherbe. Látszólag ez egyszerű és biztos módszer, csak hogy az ovuláció nem óraműpontossággal szokott bekövetkezni, és ez az egész módszert nagyon bizonytalanná teszi. Orvosilag bizonyított adatainak vannak arról, hogy a ciklus bármely napján előfordulhat a terhesség! Az ovuláció időpontjának megállapítására alkalmas módszer a reggel, ébredéskor testhőmérséklet megfigyelése. Az ovuláció során keletkező sárgatest által termelt progeszteron hatására ugyanis körülbelül 0,5oC-kal emelkedik a testhőmérséklet. A testhőmérséklet. A testhőmérséklet mérésekor fontos, hogy ugyanabban az időpontban mérjük, körülbelül ugyanannyi alvás után, és hogy ne legyünk lázas betegek. Ez a módszer nagyon alkalmas lehet akkor, ha a pár nem akar éppen gyereket, de ha lesz, azt sem bánják. A spirál vagy hurok vagy, méhen belüli eszköz (IUD) műanyag alapú, fémmel bevont, T vagy hurok alakú, néhány cm nagyságú eszköz, amelyet az orvos helyez fel a méh üregébe. Hatásmechanizmusa nem pontosan ismert, valószínűleg annyira ingerli a méh nyálkahártyáját, hogy az állandó gyulladásban van, így nem tud benne megtapadni a megtermékenyített petesejt. A művi meddővé tételterjedőben lévő eljárás. A férfiak ondóvezetőjét el lehet kötni, ilyenkor a termelendő hímivarsejtek nem ürülnek. Gyakoribb a nők petevezetőjének elkötése, ha a kívánt gyermekszámot már elérték. Császármetszés során a műtét különösen könnyen. Hátránya és előnye ugyan az: a meddőség végleges. A terhesség megszakítás (abortusz, küret, kaparás) nem fogamzásgátló eljárás, mégis vannak, akik rendkívül felelőtlenül így kezelik. Ennek során a méhnyakat műszerekkel kitágítják, majd egy eszközzel a méhnyálkahártya felszíni rétegét a megtapadt embrióval együtt lekaparják. Az abortusz szövődménye a méhnyak berepedése és a petevezető gyulladása lehet. Mindkettő hegedéssel jár, emiatt további következménye lehet az, hogy a méhnyak a szülés során rosszabbul tágul, illetve, hogy a petevezető elzáródhat, és így végleges meddőséget okozhat. Ha a jelenlegi fogamzásgátló eljárások közül választani kell, a leginkább a gumióvszer ajánlható. Ha mellette esemény utáni tablettával is rendelkezünk, akkor az óvszer elszakadásának esetére is be vagyunk biztosítva. Ennek a módszernek semmiféle egészségügyi kára nincsen, és abszolút biztonságos.

 

IV/2, Írja le részletesen, hogy mi a szimpatikus hatás, mi okozza és hogyan?

 

Az adrenalin úgynevezett szimpatikus hatást vált ki, azaz a szervezet erőit mozgósítja, készenlétbe helyezi a támadás vagy védekezés esetére. A szimpatikus hatás azt jelenti, hogy fokozódik a mozgási szervrendszere, az érzékszervek és az idegrendszer vérellátottsága, működése; nő a vércukorszínt; fokozódik a légzés és a keringési szervrendszerek vérellátottságának csökkennie, kell, a bőr elsápad, az emésztés és felszívás lassul, és a nemi szervek vérellátottsága is csökken. Logikus, hogy ennek a reakciónak az idegrendszertől kell indulnia, hiszen mérlegelni kell, hogy milyen körülmények esetén kell támadni vagy védekezni, valamint sokszor nagyon gyorsan kell reagálni. Az is könnyen érthető, hogy ezt a minden szerv működését befolyásoló folyamatot a hormonrendszernek kell fenntartania, hiszen az idegrendszert nagyon igénybe venné, ha minden egyes szerv működését idegi úton kellene esetleg órákon keresztül folyamatosan befolyásolni. A szimpatikus hatást tehát az idegrendszer indítja el, de a megváltozott egyensúlyt a hormonrendszer tartja fenn az adrenalin segítségével. Ha egy mindennapi életből vett példán akarjuk bemutatni ezeket a folyamatokat, akkor például a szimpatikus hatást a feletetni készülő tanár látványa indítja el. A feszültség, a készenléti állapot, az adrenalin termelés az egész feleltetés alatt tart, majd ugyancsak az idegrendszer állítja le az adrenalin termelést a feleltetés befejezésével. Minthogy a hatást egy vérben keringő anyag okozta, a feszültég nem múlik el egy pillanat alatt, úgy, ahogy például izmainkat el tudjuk ernyeszteni. A készenléti állapot fenntartó adrenalin molekulák, lebontását segíti az izommozgás, izgalmak után ezért esik jól a mozgás. A tartós, napokig, hónapokig, esetleg évekig tartó szimpatikus hatás például egy rossz munkahely, kellemetlen főnök, rossz házasság miatt az úgynevezett stressz (helyesebb, de kevésbé megszokott formában sztressz). Ez az idegrendszer által serkentett adrenalin túltermelés sokszor rohanó életünk velejárója, nem ad időt a szervezet feltöltődésére, pihenésre, és így sok szervi betegség hátterében megbúvó okává válik.

 

IV/3. Mi az érzékszerv, mi a receptor, és az embernek milyen érzékszervei és receptorai vannak, ezekkel mely ingereket tud felvenni!

 

Az érzékszervek az információ felvevő szervek. Az idegrendszer csak a receptorokon át bejutott adatok alapján tud szabályozni és gondolkodni! Egyes hámsejtek a külvilág ingereinek és a belső környezet állapotának érzékelésére specializálódtak. Az ingerfelvevő sejteket receptoroknak (érzékelőknek) nevezzük. Az egyes inger felvételére specializálódott, sokszor az ingerfelvételt megkönnyítő „berendezésekkel” is ellátott receptorok csoportjai az érzékszervek. Az ember érzékszervei, közé tartozik a szem (látás), a fül (hallás, egyensúlyozás), az orr (szaglás), a nyelv (ízlelés), a bőr (tapintás, hőérzékkelés), és ide sorolhatók az izmokban és a belső szervek falában található receptorok is (a vér kémiai összetevőinek érzékelése, feszülés érzékelés, hőérzékkelés). Minden érzékszerv működése lényegében azonos elveken alapszik. Az ingert érzékhámsejtek veszik fel, és bennük az inger hatására feszültségváltozás keletkezik. Ez a feszültségváltozás áttevődik a hámsejttel érintkező idegsejtre, amely ingerületként vezeti az idegrendszeri központ felé, ott, pedig kialakul az érzet. A központtól a receptor felé is van információáramlás, a központ bizonyos határok között képes beállítani a receptor érzékenységét. A receptor sejt a (neki megfelelő) ingerre a legérzékenyebb. Például: a szemérzékelő sejtjeiben már egyetlen foton által közvetített energia is ingerületet váltson ki. (A szemre mért ütés is ingerli a szemet, az ember „csillagokat” lát.) Minden érzékszerv ingerülete az inger erőségétől függően akciós potenciálok szaporább vagy ritkább sorozataként érkezik az idegrendszeri központba. Az érzet minősége attól függ, hogy melyik központba érkezett az ingerület. A központban a nem adekvát inger hatására is adekvát érzet keletkezik, de ez az érzet differenciáltan. Például a fül adekvát ingere a levegő hangrezgése, de egy nagy pofon mechanikai ingere is ingerület vált ki, ám ilyenkor az érzet csak differenciálatlan hangérzet, csengése lesz. A szemben érkező fény a szabályozható átmérőjű pupilla mögött található szemlencsén törik meg, és a kicsinyített, fordított állású, valódi kép éppen az ideghártya receptor sejtjeire vetül. Ha közeli tárgyat nézünk, akkor a körkörös sugárizom összehúzódik, és így a lencse domborúbbá válik, míg ha egy távoli tárgy képét állítjuk élesre, akkor a sugárizom ellazul, és a lencse laposabb lesz. Természetesen, a lencse domborúsága csak bizonyos határok között változhat. Ha valaki távollátó (csak távolra lát jól), akkor a szemben a közeli tárgyakról a receptor sejtek mögött képződik az éles kép. Ennek vagy az lehet az oka, hogy a lencséje túl lapos, vagy az, hogy a szemtengelye túl rövid. A lencse víztartalmának csökkenésével szükségszerűen együtt jár a távollátás (időskori távollátás). A távollátás domború lencséje szemüveggel korrigálható. A rövidlátás a távollátás ellentétje. A fül külső fülnek nevezett része a fülkagyló és a hallójárat. A dobhártyával kezdőző rész a hallócsontocskák tartalmazó középfül, amely a garattal áll összeköttetésben A középfültől hártyával elválasztva, a koponyacsontokban helyezkedik el a belső fül. A belső fülben található a csiga, amely a hallás receptorait tartalmazza, ezen kívül itt vannak az egyensúlyozáshoz szükséges receptorok is. A gyorsulás és lassulás érzékelésére a három félkörös ívjárat alkalmas, a fej statikus helyzetének érzékelésére, pedig tömlőcske és a zsákocska szolgál. Az orrban, az orrüreg felső részén találhatók a szaglás receptor sejtjei, amelyben a levegővel elkeveredett gázmolekulák váltanak ki ingerületet. A szagok csoportosítása, leírása igen nehéz, legtöbbször megnevezhetetlenek, illetve csak valamihez hasonlítjuk őket.  A nyelv izlelőreceptőrai az ízlelő szemölcsök tövében helyezkednek el, és a nyálban vagy vízben oldott molekulák, ionok azonosítására alkalmasak. Négy alap ízt különböztetünk meg: az édes a sós a savanyú és a keserű ízt. A bőr receptorai hideget, meleget, tapintást és nyomást képesek érzékelni. A bőrben lévő szabad idegvégződések a fájdalominger felvételére alkalmasak. A vázizmokban speciális, izomnyújtásra, mind a feszülésre egyaránt érzékenyek. Az izomnyújtásra érzékeny receptorok jelzései alapján tudjuk testünket automatikusan megtartani a gravitációval szemben. Pillanatnyi testhelyzetüket a belső fülben lévő tömlőcske és a zsákocska helyzetéből kiindulva, az izom és ín receptorokból érkező információk alapján tudjuk megállapítani. A belső szervekben így a bélcsatorna falában, a tüdőben, az erek falában, a húgyhólyagban a szerv falának feszülését érzékelő receptorok vannak. A bél falában a béltartalom kémiai összetételét érzékelő receptorok is találhatók. Az innen származó ingerület a hormonrendszeren és az idegrendszeren áthat a további bélszakaszok nedvelválasztására. Az ereknek a vér oxigéntartalmára érzékeny receptoraiból érkező információk szerepet játszanak a vérnyomás és a légzés szabályozásában. A központi idegrendszer egyes maguk is képesek érzékelni a vér szén-dioxid tartalmának változását, vagy is, egyes idegsejtek maguk is működhetnek receptoronként.              

 

IV/4, Az agy hosszmetszetének rajza a tanult egységek alapján

 

Az agy fejlődését tekintve három, elő közép és utóagyra osztató. Az előagy két részből áll: a nagyagyból, vagyis a két agyféltekéből és a köztiagyból. A nagyagy sejtjei részben az agykéregben, részben a kéregtől elvált, a fehérállományba besüllyedt, a kéregtest pályarendszere felett elhelyezkedő, ősi kérgi területeken, úgynevezett limbikus rendszerben találhatók. A köztiagy része a talamusz és a hipotalamusz. A középagy ember esetében egyetlen, viszonylag kis agyterület. Az utóagy tartalmazza a kisagyat, a hidat és a nyúltvelőt. A fejlődéstanilag különböző részek a koponyából kivett agyvelő nem így különülnek el. Szabad szemmel is könnyen megkülönböztethető viszont a gerincvelő folytatását képző agytörzs és köztiagy, a két féltekéből álló nagyagy és az erősen barázdált felszínű kisagy. A limbikus rendszer működése átmenetet képez a kéreg tudatos, szomatikus és az agytörzs nem tudatosuló, főleg vegetatív működése között, ezért bár a limbikus rendszer eredetét tekintve kifejezetten a nagyagyhoz tartozik.

 

 

IV/5. Az agy felszínének rajza szerint a tanult központok feltüntetésével

 

Az agytörzs a 12 pár agyidegen keresztül kapcsolatban áll a receptorokkal és a végrehajtó szervekkel, valamint fel-és leszállópályái segítségével kapcsolatot teremt a gerincvelő és az agykéreg között is. Az itt található érző-és mozgatópályák egy része e terület magjában át is kapcsolódik. Ez azért jelentős, mert az átkapcsolódó információkat a központok (magok) bizonyos mértékig befolyásolni is tudják. Az itt található magok azonban főleg a vegetatív működések szabályozásáért felelős. Ezeken a területeken is az alsóbb központok egyszerűbb működéseket látnak el, a felsőbb központok, pedig felülszabályozzák őket. Az agytörzs legalsó része a gerincvelő folytatásaként elhelyezkedő nyúltvelő, ahol életfontosságú vegetatív központok vannak, ilyenek a keringés-és a légzésszabályozásért, a nyelés, a köhögés, a tüsszentés kiváltásáért felelős agyterületek. A nyúlvelő központjai egy-egy szerv vagy szervrendszer működését befolyásolják. A nyúltvelő felett található a híd, amely a nyúltvelői központok működését „felülről látja” és összehangolja. Például, ha nyelni és beszélni akarunk egyszerre, akkor a hídi központok gondoskodnak a gégefedő egyértelmű működéséről. A híd tehát néhány szervrendszer működésének egymással való összehangolásra képes. Felfelé a következő agyterület a középagy, amely egyszerűbb mozdulatsorok (például járás, futás) irányítója, valamint a nagyagyból jövő, leszállópályák egy részének átkapcsolódási helye. A hipotalamusz a legfőbb vegetatív központ, amely az egész szervezet vegetatív állapotát tudja befolyásolni, azaz itt van a szimpatikus és a paraszimpatikus központ. A hipotalamusz a közvetlenül alatta elhelyezkedő agyalapi mirigyen keresztül a hormonrendszer legfőbb szabályozója. A talamuszban a nagyagy felé menő érzőpályák kapcsolódnak át. A talamusz szűrőként szerepel, a lényegtelen információkat nem engedi be az agykéregbe. A szálló mozgatópályák egy része is átkapcsolódik a talamuszban. A nagyagy sem a receptorokkal, sem a végrehajtó szervekkel nincs közvetlen kapcsolatban. A nagyagy a tudatos agy, a tudatosuló érzőműködés és a tudatos mozgatóműködés központja. A különböző érzetek a nagyagykéreg (vagy agykéreg) megfelelő területeken alakult ki. Az úgynevezett elsődleges érzőközpontban csak az érzet alapvonásai alakultak ki (például egy beszédhangról meg tudjuk mondani, hogy magas vagy mély, gyors vagy lassú, de nem értjük, hogy mit mond). Az elsődleges érzőközpont környékén lévő másodlagos érzőközpontban értelmezzük a jelet (például felfogjuk a hangok értelmét). A beérkezett információt az agykéreg milliárdnyi idegsejtje ma még ismeretlen módon dolgozza fel. Amikor a válasz az asszociációs idegsejtek működésének eredményeként kialakult akkor a parancs a mozgató központban kerül, onnan, pedig az agytörzsön és a gerincvelőn át végül az izmok, hoz, jut. A másodlagos mozgató központok bizonyos mozgásokkal kapcsolatos emlékképet tárolnak. Másodlagos mozgató központ például a beszéd mozgató központ és az írás központja. Az emberi agy két nagyagy fele nem egyformán dolgozza fel az információkat. Mind a jobb-mind a balkezes emberekben a bal agy fél a tudatos, itt van a beszédértés, az olvasás a beszédmozgatás és az írás központja. A jobb agy fél az érzelmes, a szorongásra hajló, ugyanakkor a harmónia, az arányos, a térbeli viszonyok felfogására érzékenyebb. Az érző-és a mozgópályák valahol a gerincvelő és az agykéreg között egyaránt átkereszteződnek, tehát például a jobb oldali fülből jövő információ először a bal agyféltekébe kerül, és a bal féltekéből induló mozgatóinformáció mozgatja a jobb kezet. A két agyfélteke a talamusz fölötti pályarendszeren, az úgynevezett kéregtesten keresztül szoros kapcsolatban van egymással. A kisagy az egyensúly megtartásáért, a mozgások sima, könnyed kivitelezéséért, vagyis a mozgáskoordinációért fellelős.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Delej utca. 51.

(Méhes Tamás, 2010.05.19 17:19)

figyelj nagyon szar a szöveg nekem túl nyálas szerintem mások is eszt gondoljá csak nem mondják, vagy tagadják

halasz46@freemail.hu

(tomi, 2010.05.03 21:35)

Hú nagyon köszönöm ezzel szereztem egy ötöst:)

 

 

Profilkép



Utolsó kép


Facebook



Archívum

Naptár
<< November / 2014 >>

Statisztika

Online: 1
Összes: 629491
Hónap: 5469
Nap: 144