Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az élőlények mechanikai szabályozásai

2008.02.27

Az élőlények mechanikai szabályozásai

  

Az élőlények szabályozott belső állandóságát egy szóval homeosztázisnak nevezzük.

Az élőlények önfenntartásának lényege az, hogy az élőlény külső változásai ellenére megőrizze egyediségét és szabályozott, rendezett folyamatait. Az önfenntartást végző szervek a rájuk jellemző működéseket végzik, és ezzel elősegítik a többi szerv hatékonyabb működését. A szervrendszerek tulajdonképpen együttműködve a homeosztázist tartják fenn, és egymással a vér útján állnak kapcsolatban. Az élőlények a környezetükkel nincsenek egyensúlyban, hiszen az élőlények anyagai mások, mint a környezet anyagai; más koncentrációban találhatók bennük, mint a környezetben; belsejük rendezett; folyamataik szabályozottak. A soksejtű szervezetek a törzsfejlődés során a homeosztázis egyre több tényezőjének (például a különböző anyagok koncentrációjának, a víztérfogatnak, a hőmérsékletnek) az állandóságát szabályozzák, és egyre pontosabb. A homeosztázist értelmezhetjük a sejtek szintjén is, a soksejtű szervezetek sejtjeit körülvevő sejt közötti folyadék szintjén is, valamint a vér szintjén is. Persze ezek egymással szorosan összefüggenek! A vér zárt csőrendszerben, az érrendszerben kering, és tulajdonképpen csak az ér falának sejtjeivel érintkezik. A távolabb eső sejtek úgy kapják meg a szükséges anyagokat, hogy a vér folyékony sejt közötti állománynak egy része az erek falán, mint egy féligáteresztő hártyán át kilép az éren kívüli szövetek közé, és magával viszi a tápanyagokat, majd egy távolabbi szakaszon a folyadék visszalép az érbe, de most már a bomlástermékeket hozza magával. A tápanyagok sejten belüli lebontásához szükséges légzési gázok a folyadéktól függetlenül, diffúzióval jutnak át az ér falán. Az érből kilépett folyadék tulajdonképpen az adott szövet sejt közötti folyadéka. Az emberrel kapcsolatban a vér jellemzőinek szabályozott állandóságát értjük, a homeosztzison, mert ez az egész szervezetre nézve meg lehetősen állandó, míg a sejt belsejének, illetve a set közötti folyadékoknak az összetétele szövetenként nagyon különböző lehet. A vér jellemzőinek állandósága úgynevezett dinamikus állandóság, hiszen az anyagok folytonos ki és beáramlása ellenére tapasztalható a viszonylagos stabilitás. Az ember szervrendszerei szűk határok között szabályozzák a vér szerves anyag-ion és légzésigáz tartalmát, valamint nyomást, hőmérsékletét és térfogatát, ezen kívül gondoskodnak arról, hogy a vérben idegen anyagok ne legyenek. A vérszerves anyagtartalmát az érzékszervek, az idegrendszer és a mozgás segítségével a táplálkozás szervrendszere tatja állandó szinten. Az ionkoncentráció fenntartásában ezen kívül még beleszól a kültakaró az izzadással; a hidrogénion-koncentráció, azaz kémhatás szabályozásába a kiválasztás és a hormonrendszer. A vér oxigén- és szén-dioxid tartalmának meghatározásában főleg a légzésnek van szerepe. A vérnyomást a keringés szervrendszere hozza létre, de hatással van rá a táplálkozás, a kiválasztás, a hormonrendszer és az idegrendszer is. A vér, és így az egész szervezet hőmérsékletét a kültakaró, a mozgás, a táplálkozás, a keringés, a hormonrendszer és az idegrendszer szabályozza. A vértérfogatát a táplálkozás, a légzés, a kiválasztás a hormonrendszer, de maga a vér is elősegíti a vértérfogat megőrzését a véralvadás folyamatával. A vért az idegrendszer anyagától a táplálkozás szervrendszere óvja, és a bejutott idegen anyagokat a vérrel keringő fehérvérsejtek távolítják el. A kültakaró véd, és az izzadással az ionkoncentrációt, a hőmérséklet és a vértérfogatot befolyásolja. A mozgás szervrendszere elősegíti a tápanyagfelvételt, ugyanakkor a tápanyagok és a légzési gázok nagy fogyasztója, valamint a hőszabályozásban játszik szerepet. A táplálkozás szervrendszere a légzési gázokat; a keringés a vérnyomást. A keringés részt vesz a szabályozásban is. A kiválasztás szervrendszere szabályozza vér iontartalmát, kémhatását, térfogatát. A hormonrendszer és az idegrendszer mindezeknek a szervrendszereknek a működését összehangolja egymással és a külvilággal. A vér különleges szövet: folyékony a sejt közötti állománya, úgynevezett vérplazma vízben oldott anyagokat, ionokat, glükózt, aminosavakat, légzési gázokat és fehérjéket tartalmaz. A vérplazmában sodródnak a vörösvérsejtek a fehérvérsejtek és a vérlemezkék. A vérplazma felveszi a bélből felszívódó tápanyagokat, a glükózt, az aminosavakat, az ionokat és ezeket a vérkeringéssel minden szövethez eljutatja. A sejtek bomlástermékei szintén a vérplazmába kerülnek, ahonnan a vese választja majd ki őket. A vérplazma fehérjei hozták létre a vér ozmózisnyomását. A vérplazmában oldva találhatók az idegen anyagokat felismerő fehérjemolekulák, az úgynevezett ellenanyagok, valamint a véralvadásban részt vevő fehérjék is. A vörösvérsejtek az oxigént. Az oxigén szállítására alkalmas molekula a hemoglobin, a vörösvérsejtek legnagyobb részét ez a molekula képzi. A szén-dioxid részében a vörösvérsejtek hemoglobinjához kötve, részben a vérplazmában oldva kerül a tüdőbe. A fehérvérsejtek a vérrel állandó körforgásban vannak. A bekerült kórokozót vagy idegen anyagot (például szálkát) a fehérjesejtek sejthártyájuk receptor fehérjeivel azonnal felfedezik, ellene szabad, sejthártyához nem kapcsolódó receptor fehérjéket (ellenanyagokat) termelnek, és vagy bekebelezik az idegen anyagot, vagy enzimek segítségével elpusztítják, felaprítják. A vérlemezkék magvatlan sejthártyával körülvett sejtdarabok, úgy mondjuk sejttörmelékek A vérplazmában, vannak olyan fehérjék, amelyek az érfal sérülésekor fonalas formában kicsapódnak, és a sérülésen hálót képeznek. A kifolyó vérlemezkéi állábakat növesztve ezen a hálón tapadnak meg, majd a fehérjevérsejtek és a vörösvérsejtek is fennakadnak a hálón, és így rövidesen véralvadék jön létre, amely elzárja a sebet.

A homeosztázis tényezői közül a vér a vértérfogat állandóságának megtartásában és az idegen anyagok elleni védekezésben játszik szerepet.