Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jeremiás és Ezekiel

2018.11.27

 

Jeremiás leírja annak a hatalmas élménynek az emlékét, amikor az életét betöltötte a szívét izzóvá tette Isten szava. Később azt írja, hogy olyan számára Isten szava, mint a csontjában égő tűz (vö. Jer 20,9). Isten azt mondta neki, hogy már születése előtt ismerte őt. Isten öröktől fogva szeret minket, ismer minket. Mielőtt mi keresni kezdenénk őt, ő már keres minket, ő már ránk talált. Isten nem zavarja Jeremiás fiatalsága, gyengesége, mert ő a kegyelmével megerősíti. Jeremiás azt is megtudja a meghíváskor, hogy a prófétasága sok küzdelemmel fog járni, ám Isten soha nem fogja őt elhagyni. 

Jeremiás élete arra az időre esik, amikor a Babiloni birodalom elfoglalta Júda országát, és adófizetésre kötelezte. A nép nem akarta elfogadni ezt a helyzetet, újra meg újra fellázadt Babilon ellen. Ezzel azonban csak az ország végső pusztulást sietették. A nép abban bízott, hogy itt van körükben Isten temploma Isten biztosan meg fogja védeni a saját házát, és így Jeruzsálem is. Jeremiás próféta azonban azt mondta a népnek „(vö. Jer 7,1-28).”

Jeremiás figyelmeztet arra, hogy vallásos gyakorlatok és imák nem helyettesítik az Isten parancsai szerint való életet. Istent leginkább nem a szavakkal, hanem az életünkkel tudjuk dicsérni.

Jeremiást sokan a pesszimizmus embernek gondolták. Mindig azt jövendölte, hogy Babilon győzni fog, meg kell hódolni előtte. Valóban Jeremiás nem a pesszimizmus, hanem a realizmus, és a hit embere volt. Amikor Babilon ténylegesen elfogadta Jeruzsálemet, felgyújtotta a templomot, és rengeteg embert fogságba hurcolt, akkor sokan elkeseredtek. Azt mondták, hogy most már nincs remény, Jeremiás ekkor a remény embere lett: (vö. Jer 32-33); (Jer 31, 31-34). 

Ez az újszövetség Jézus által, az ő vérének kiontása által született meg. Így mondta Jézus az utolsó vacsorán: „Ez a kehely az újszövetség, az én véremben (Lk 22.20). 

Ezekiel próféta, akárcsak Jeremiás, szintén papi családból származott. A babiloni fogságba került, itt kapta a prófétai meghívását. Ezekielnek sok nagy látomása volt. Látta az Isten szekerét, amelyet különleges, négyarcú lények húzták. (vö. Ez 1). A látomás azt is jelezte, hogy a pogány hatalmak Isten akaratát teljesítik, az ő szekerét húzzák. Isten az ő közreműködésükkel megbüntette és megtisztította a népét. A négyarcú élőlények leírásából származnak az evangélisták jelképei: ember vagy angyal (Máté) oroszlán (Márk) bika (Lukács); sas (János). 

Ezekiel látomásban látta, ahogyan az Úr dicsősége elhagyta a jeruzsálemi templomot, és eljött a népével a fogságba (vö. Ez 10,18-22; 11,22-25). Isten nem hagyta el a száműzött népet. 

Ezekiel egy látomásban látott egy hatalmas csontokkal teli mezőt, és azt, ahogyan az Isten Lelkének ereje által a csontok életre kelnek (vö. Ez 37). A látomás azt jelzi, hogy a halottaknak hit nép életre fog kelni, és haza fog térni a fogságból. Ám a látomás arra is utal, hogy halálunk után Isten mindannyiunkat új életre támaszt. 

Egy másik látomásban Ezekiel azt látta, hogy az újjáépült templomból forrás fakad, amely életet ad a világnak (vö. Ez 47). Ez a jövendölés Krisztusban teljesedett be, aki élő víz forrása., akinek az oldalából a kereszten vér és víz fakadt (vö. Jn 7,37-39; 19,33-36).