Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ÁBRAHÁM, ISTEN BARÁTJA

2014.10.24

Az üdvösség története

 

A Biblia* a Teremtés könyvének első 11 fejezetében a világ teremtését és a bűn történetét mondja el. A 12 fejezet valami gyökeresen új kezdődik az üdvösség története. Isten belép az ember történetébe.

Isten személy, és ezért személyes kapcsolatba lép az emberrel. Az emberi személy, akinek értelme és szabad akarata van, Istentő, a Teremtőtől származik. Ebből az is következik, hogy maga Isten is személy. Lehetetlen, hogy az ember, akinek a léte Istentől származik, tökéletesebb legyen, mint az őt megalkotó Isten. Isten nem személytelen erő, ahogyan például a buddhizmus, vagy sok más távol-keleti vallás gondolja. Isten személy, és ezért a számára a legfontosabb teremtménye az egész hatalmas világmindenségben az ember. Ugyanis csak az ember tudja Istent egy kicsit is felfogni, befogadni. Csak az ember tudja viszonozni az ő szeretetét.

Isten ezért személyes kapcsolatba lépett az emberrel. Megszólította őt. Voltak emberek, akik átélték Istennek ezt a közeledését. Bár Isten kegyelme jelen volt a világban a történelem első pillanatától kezdve, a szűkebb értelemben vett kinyilatkoztatás története Ábrahámmal kezdődött.

 

„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből”

 

Ábrahám Mezopotámiában, a Tigris, és az Eufrátesz folyók által kialakított hatalmas síkságon élt. Eredeti neve Ábrám volt, Isten később adta neki az Ábrahám nevet (vö. Ter 17,5). A feleségét Sárának hívták. Pásztorként élt, igen sok állata volt, de sokáig nem született gyermeke.

Ábrahám egyszer meghallotta az Úristen hangját, amely ezt mondta neki:

"Vonulj ki földedről, rokonságod köréből, és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked! Nagy néppé teszlek. Megáldalak és megsokasítalak. Általad nyer áldást a föld minden népe (Ter 12, 1-3)."

Ábrahám azt sem tudta még, hogy hová kell mennie. Mégis elindult. Végtelenül boldog volt, amikor átélte azt, hogy a hatalmas, élő Isten megszólította őt. A sok ezer ember közül rajta a szeme megakadt, őt kiválasztotta. Ezért a hangért Ábrahám boldogan elment volna bárhová.

Olyas mit élt át, amiről József Atilla ezt írta Gyermekké tettél című versében: „Reám néztél, s én minden elejtettem. /Meghallgattál és elakadt a szavam.” Ábrahám is boldogan kiejt a kezéből mindent, és elindult.

 

mezopotania.jpg

                                Mezopotámia

Isten barátja

Isten még semmilyen feladat sem bíz Ábrahámra. Nem valamit akar tőle, hanem őt magát akarja. Kiválasztotta őt barátjának (vö. Iz 41,8 Jak 2 23). A hit, az Istennel való kapcsolat nagy kalandjára hívta meg.

Ezért nevezzük Ábrahámot a hívők atyjának. Ő a legelső, aki a hit útján bátran elindult, ő minden hívő példaképe. Ajtót nyitott Istennek, beengedte Istent az életébe.

 

Ábrahám és Lót

 

Ábrahámnak volt egy unokaöccse, Lótnak hívták. Lót édesapja meghalt, ezért Ábrahám őt is magával vitte a vándorútjára. Felnevelte, és gondoskodott róla. Amikor felnőtt, Ábrahám nyájakat adott neki, így Lót gazdag ember lett.

Ábrahám felajánlotta Lótnak a választást. Lót hálás lehetett volna a nagybátyának azért, hogy felnevelte, gazdaggá tette. Meghagyhatta volna neki, a termékenyebb, szebb vidéket. Lót hálátlanul csak önmagára gondolt. Ábrahám csendben elviselte ezt a hálátlanságot.

Lót a Jordán völgyében, Szodoma városában telepedett le. Nem sokkal később egy Keletről betörő csapat elfoglalta Szodomát, és a lakosokat fogságba hurcolta (vö. Ter 14,1-12). Ábrahám meghallotta ezt, és unokaöccsére, Lótra gondolt. Nem törődött a veszéllyel, hanem egy kis csapattal a rablók nyomába eredt, egy éjszaka rajtuk ütött, és kiszabadította Lótot (vö. Ter 14,13-16). A hálátlansága ellenére továbbra is jó volt hozzá.

A hadjáratban hazatérőben Ábrahámot egy különleges pap-király, Melkizedek fogadta. Melkizedek hálaáldozatot, kenyeret és bort ajánlott fel Istennek a győzelemért, azután pedig megáldotta Ábrahámot (vö. Ter 14,17-24).

 

Szodoma pusztulása

 

Lót Szodomában élt. Szodomának városának lakói azonban nagyon gonosz és erkölcstelen emberek voltak, többek között a homoszexualitás bűnében éltek. Ezért Isten elhatározta, hogy elpusztítja ezt a várost. Amikor Ábrahám megtudta Isten szándékát, hosszasan imádkozott a városért. Meg akarta menteni az ott lakókat, különösen az unokaöccsét, Lótot. Alkudozott is Istennel, hogy ha legalább ötven igaz van a városban, akkor az ötven kedvért kegyelmezzen meg az egész városnak. Végül Ábrahám tízig ment le az alkudozásban. Isten megígérte, hogy tíz igaz miatt is megkegyelmez az egész városnak (vö. Ter 18, 16-33).

Ábrahám példát mutat nekünk kis a közbenjáró imádságra, a hálátlanokért való könyörgésre.

Szodoma városában azonban nem volt tíz igaz sem. Ezért a város elpusztult. Isten azonban az igazakat mégis megmentette. Lót, a felesége és a két lánya kimenekültek a városból, mielőtt az elpusztult. A Biblia leírása szerint kén- és tűzeső hullott a városra (vö. Ter 19,1-29). Szodoma és Gomora városa a Jordán folyó mély völgyében feküdt. Amikor ez a mély völgy (a Jordán-árok), kialakult, igen sok vulkán tört ki ezen a környéken. A régészek több olyan város romjait is megtalálták, amelyeket vastag vulkáni hamu és lávaréteg borított. Így pusztulhatott el Szodoma és Gomora város is. Ebben az időben jött létre a Holt-tenger. A Holt-tenger partján több helyen láthatóak só oszlopok. Ezek miatt a furcsa oszlopok miatt alakult ki az a legendás történet, hogy Lót felessége a tilalom ellenére visszanézett, amikor Szodomából menekült, látta az égő várost, és só oszloppá változott.

 

Forrás: Székey János: A könyvek könyve, Szent István Társulat, Budapest 2010, 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.